2013. február 20., szerda

Elnökségi beszámoló a 2012. évről


A Talea Egyesület elnökségének beszámolója az egyesület 2012. évi tevékenységéről

Előadó: dr. Szabó-Tasi Katalin, elnök

Az év elején zajlott Paulovkin Boglárka író és illusztrátor foglalkozása az óvodában, amiről a korábbi beszámolóban már hírt adtunk, de tényszerűen 2012-ben került rá sor.
2012-ben egyetlen kézműves foglalkozásunk volt, tavasszal, amit 13 gyermek vett részt. Gyöngyfűzés volt, ajtódísz készítés, és papírszínház. Több rendezvényt sajnos nem tudtunk megvalósítani, mert négy helyi, korábban aktív tagunk kilépett, ami éreztette hatását a helyi lehetőségeink kapcsán.
Emiatt elsősorban olyan programokat hirdettünk, amelyekben az egyéni részvétel kerül előtérbe. Két alkalommal hirdettünk rajzpályázatot, az év elején Ipolydamásd az otthonom, ősszel pedig az Egy nyár Ipolydamásdon címmel. Meglepően jól sikerült, sok szép és kreatív alkotás érkezett.
Egy alkalommal hirdettünk mesemondó napot is, de ez érdeklődés hiányában elmaradt.
Töretlenül sikerprogramunk a madarászat. Szintén egyszer valósítottuk meg, sok gyermeket megmozgatva. Madarász-programot szervezetek a szülők is a helyi óvodába, ami egy nevelési évben nyolc alkalmat jelent. Az árát a szülők fizetik, de az egyesület tavaly egy alkalmat kifizetett, így támogatva a helyi ovisokat.
Hasonlóképpen, helyi magánszemély kezdeményezésére bábszínházi előadás volt decemberben az óvodásoknak, annak megvalósulását is egyszeri pénzösszeggel támogattuk.
Az ovis néptánc 2012. októberében indult újra, állandó 5-7 fővel működik. A tanárnővel önkéntes szerződést kötöttünk.
Az első évet a Kaméleon Olvasóklubbal jól zártuk, oklevéllel, tortával. A 2012-13-as tanévre öten jelentkeztek, közülük hárman elsősök, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ketten nem ipolydamásdiak.
Folyamatos volt a Rainbow-partnerség keretében zajló minőségi ifjúsági-és gyermekkönyvek kedvezményes árusítása is, bár a válság érezteti hatását a forgalmon itt is.
Nagyon nagy sikerrel valósult meg az Útravaló programunk második átadója. Négy kiadótól (Aula.info, Cerkabella, Csimota, Manó könyvek) közel 80 kötet könyvet adtunk a gyerekeknek.
Együttműködünk a Szobi (korábban Kistérségi) családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal, bár idén szerencsére nem kellett gyermekvédelmi jelzéssel élnünk. Hasonlóképpen együttműködés alakul ki a kóspallagi Bíber Egyesülettel is, egymás kulturális programjairól kölcsönösen értesítjük egymást.
A tinédzsereknek szánt filmklub ősszel újraindult, eredetileg szakember vezetésével, aki azonban nem tudta a távolság miatt a havi egy alkalmat sem vállalni. Ettől függetlenül a filmklub tovább működött, a gyerekek érdeklődőek, szívesen jöttek, összesen három filmet néztek meg, illetve beszéltek róla. (Rómeó és Júlia, Az ötödik elem, Igazából szerelem). A projektort szívességi alapon használtuk, egy magánszemély tulajdona.


Ipolydamásd, 2013. február 14.  

dr. Szabó-Tasi Katalin                         Gyatyel Erika                           Boksayné Pap Emese
     elnök                                              elnökségi tag                                   titkár

2013. február 17., vasárnap

A 2013. február 15-i közgyűlés jegyzőkönyve

JEGYZŐKÖNYV

A Talea Viridis Egyesület 2013. február 15-én az egyesület székhelyén megtartott
rendes éves közgyűlésről

Jelen vannak:

Berezvai Péter             tag, Fb. elnök
Gyatyel Erika                           elnökségi tag
Boksayné Pap Emese              titkár, elnökségi tag
Tamáskovics Ildikó                  tag
Horváth Balázs            tag
Kerényi Réka                          tag
Szabó Áron                             tag
Zoller Ágnes                            tag, Fb. tag
dr. Szabó-Tasi Katalin             elnök


A közgyűlést vezeti dr. Szabó-Tasi Katalin, elnök



A Közgyűlés kezdete 17.10 perc

Sz-T.K.: Szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket a Talea Viridis Egyesület 2013. évi első, rendes közgyűlésén.  Felkérem Emesét, titkárunkat, hogy a közgyűlésről vezesse a jegyzőkönyvet, illetve kérdezem, hogy kik vállalják a jegyzőkönyv hitelesítését.
Köszönöm, kézfeltartás alapján Gyatyel Erika és Szabó Áron.

Tájékoztatok mindenkit, hogy a közgyűlés nyilvános, és tárgysorozata a következő:

· 
1. az elnökség beszámolója a 2012. év tevékenységéről, szavazás a beszámolóról
2. az elnök beszámolója és döntés a 2012. évi közhasznúsági jelentés elfogadásával kapcsolatban
3. az egyesület 2013. évi tevékenysége irányvonalainak meghatározása, a programok időpontjainak felvázolása
4. döntés az egyesület 2013. évi költségvetéséről

Mivel a közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultaknak 50%-a +1 fő jelen van. Ez a jelenlegi taglétszám szerint nyolc fő részvételét jelenti, ha az adott ügyben mindenki szavazatképes. Megállapítom, hogy kilenc fő jelenlétével a közgyűlés szavazatképes.
Kérdezem, hogy van-e valamilyen észrevétel a meghívóval, az abban foglaltakkal kapcsolatban.
-
Sz-T.K: Nincs észrevétel. Akkor javaslom, hogy haladjunk napirendi pontok szerint.

  1. napirendi pont: az elnökség beszámolója a 2012. év tevékenységéről, a beszámoló elfogadása

Sz-T.K: Kiosztottam a beszámoló nyomtatott változatát, és szóban is összegzem:

„Az év elején zajlott Paulovkin Boglárka író és illusztrátor foglalkozása az óvodában, amiről a korábbi beszámolóban már hírt adtunk, de tényszerűen 2012-ben került rá sor.
2012-ben egyetlen kézműves foglalkozásunk volt, tavasszal, amit 13 gyermek vett részt. Gyöngyfűzés volt, ajtódísz készítés, és papírszínház. Több rendezvényt sajnos nem tudtunk megvalósítani, mert négy helyi, korábban aktív tagunk kilépett, ami éreztette hatását a helyi lehetőségeink kapcsán.
Emiatt elsősorban olyan programokat hirdettünk, amelyekben az egyéni részvétel kerül előtérbe. Két alkalommal hirdettünk rajzpályázatot, az év elején Ipolydamásd az otthonom, ősszel pedig az Egy nyár Ipolydamásdon címmel. Meglepően jól sikerült, sok szép és kreatív alkotás érkezett.
Egy alkalommal hirdettünk mesemondó napot is, de ez érdeklődés hiányában elmaradt.
Töretlenül sikerprogramunk a madarászat. Szintén egyszer valósítottuk meg, sok gyermeket megmozgatva. Madarász-programot szervezetek a szülők is a helyi óvodába, ami egy nevelési évben nyolc alkalmat jelent. Az árát a szülők fizetik, de az egyesület tavaly egy alkalmat kifizetett, így támogatva a helyi ovisokat.
Hasonlóképpen, helyi magánszemély kezdeményezésére bábszínházi előadás volt decemberben az óvodásoknak, annak megvalósulását is egyszeri pénzösszeggel támogattuk.
Az ovis néptánc 2012. októberében indult újra, állandó 5-7 fővel működik. A tanárnővel önkéntes szerződést kötöttünk.
Az első évet a Kaméleon Olvasóklubbal jól zártuk, oklevéllel, tortával. A 2012-13-as tanévre öten jelentkeztek, közülük hárman elsősök, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ketten nem ipolydamásdiak.
Folyamatos volt a Rainbow-partnerség keretében zajló minőségi ifjúsági-és gyermekkönyvek kedvezményes árusítása is, bár a válság érezteti hatását a forgalmon itt is.
Nagyon nagy sikerrel valósult meg az Útravaló programunk második átadója. Négy kiadótól (Aula.info, Cerkabella, Csimota, Manó könyvek) közel 80 kötet könyvet adtunk a gyerekeknek.
Együttműködünk a Szobi (korábban Kistérségi) családsegítő és gyermekjóléti szolgálattal, bár idén szerencsére nem kellett gyermekvédelmi jelzéssel élnünk. Hasonlóképpen együttműködés alakul ki a kóspallagi Bíber Egyesülettel is, egymás kulturális programjairól kölcsönösen értesítjük egymást.
A tinédzsereknek szánt filmklub ősszel újraindult, eredetileg szakember vezetésével, aki azonban nem tudta a távolság miatt a havi egy alkalmat sem vállalni. Ettől függetlenül a filmklub tovább működött, a gyerekek érdeklődőek, szívesen jöttek, összesen három filmet néztek meg, illetve beszéltek róla. (Rómeó és Júlia, Az ötödik elem, Igazából szerelem). A projektort szívességi alapon használtuk, egy magánszemély tulajdona.”

Kérem, hogy aki elfogadja az elnökség 2012. évről szóló beszámolóját, az kézfeltartással jelezze.
Kézfeltartás és számolás után megállapítom, hogy a közgyűlés a 2012. évi beszámolót elfogadta, így a Talea Egyesület közgyűlése meghozta a következő közgyűlési határozatot:

1/2013. (II. 15.) számú közgyűlési határozat
A közgyűlés jelenlévő tagjai egyhangú határozattal elfogadták az elnökség 202.. évről szóló beszámolóját.


Sz-T.K.: A 2. napirendi pont: az elnök beszámolója és döntés a közhasznúsági jelentés elfogadásával kapcsolatban.

Sz-T.K: Kiosztottam a jelentés nyomtatott változatát is, és szóban is összegzem:
A közhasznúsági jelentés egyrészt röviden tartalmazza a fent már ismertetett programokat, összefüggésben azok költség-vonzataival.
Kérem a közgyűlés tagjait, hogy aki a közhasznúsági jelentést elfogadja, kézfeltartással jelezze. Kérem a két jegyzőkönyvvezetőt, hogy a szavazatokat számolják, és tájékoztassanak. Köszönöm.

2/2013. (II. 15.) számú közgyűlési határozat
A közgyűlés jelenlévő tagjai egyhangú határozattal elfogadták az elnökség 2012.. évről szóló közhasznúsági jelentését.


Sz-T.K.: A 3.napirendi pont az egyesület 2013. évi tevékenysége irányvonalainak meghatározása. Ezzel kapcsolatban ismertetem a tegnapi elnökségi ülés jegyzőkönyvének ide vonatkozó részét. (olvas) Észrevételek?

B.P.E.: A fiatal, tini korosztály bevonása a segítői feladatokba nagyon jó, ha a saját korosztályuk szerint „ciki” is lenne egy kézműves foglalkozásra eljönniük, segítőként egészen más szerepbe kerülhetnek. Felnőtté válásuk során ennek a segítő tevékenységnek fontos szerepe lehet.  

Sz-T.K: Akkor, ha egyetértetek, legyen idén több kézműves foglalkozás.

Gy.E.: igen, legyen. Lehetne tematikusan, mondjuk farsangi már volt, lehet húsvéti, karácsonyi legalább.

Sz. Á.: Esetleg lehetne egy kifejezetten „fiús” alkalom, gépes, robotos.

Sz-T. K: Ez jó ötlet, sokszor a kisfiúk nehezebben szólíthatók meg gyöngyözéssel, festéssel, a tematikus foglalkozás jó ötletnek tűni.

Sz. Á.: illetve, hogy a nagyobbakat ne csak passzív (filmklub) foglalkozással szólítsuk meg, szervezhetnénk egy barátságos focimeccset a helyi gyerekek és egy másik csapat között. A foci a faluban nagyon népszerű. A tavalyi sportnap elmaradt a kilépések miatt, egy csapatrendezvény azonban nem igényel akkora szervezést.

B.P.: Egyetértek.

T.I.: Volt régebben talán 2010-ben egy szabadtéri utólagos gyereknap, az nagyon jól sikerült. Valami hasonló?

Sz-T.K: Bennem körvonalazódik egy gyereknap ötlete, de ez viszonylag sok önkéntes munkával jár. Szervezhetnénk egy témakörre (kalózosra gondoltam) felfűzött kalandtúrát a falu körül. Mivel a helyiekre nem tudunk számítani, rátok, illetve az egyéb civil kapcsolatokra tudjuk ezt alapozni. Jó viszonyom van egy frissen alakult Alapítvánnyal, a VONESZO-val, akik sok önkéntest tudnak megmozgatni. Ha találunk nekik is alkalmas időpontot, és vállalják, belevághatunk egy nagyobb szabású gyereknapba.

Többen: az nagyon jó lenne. Akkor a helyi családok résztvevők lehetnének mind, igazi közösségi program lehetne.

H.B.: örülök, hogy van sok program ötlet, mert sajnos én idén nem valószínű, hogy tudok madarász-foglalkozást tartani. Új tanulmányokba fogtam, jobbára hétvégenként, nem valószínű, hogy ez is bele fog férni. A megértéseteket, és a türelmeteket kérem.

Sz.T.K.: persze, és köszönjük, hogy idejében szóltál. Más: örök probléma a nyár. A gyerekek jobbára a faluban vannak, Mi felnőttek pedig dolgozunk, saját családdal vagyunk. A nyár holtidő, kevesen vagyunk a kitöltéséhez. Szintén civil kapcsolatok kellenének. Az őszi-téli programok (Olvasóklub, Útravaló, Rajzverseny) mehetnek a megszokott menetrend szerint.

Összesítve:

Február
- farsangi kézműves nap (felelőse Sz-T. K.)

Március           - húsvéti kézműves nap (felelőse Gy.E.  és Sz-T. K.)
- Rajzpályázat meghirdetése (Sz-T. K.)
- Filmklub tiniknek (Sz-T.K.)

Április - Filmklub tiniknek (Sz-T.K.)
            - Szakmai segítség az Age of Hope Alapítványnak (Sz-T.K.)

Május              - Rainbow olvasóklub programzáró esemény (Sz-T.K)
- rajzpályázat eredményhirdetés és kiállítás
- Gyereknap (Sz-T.K, VONESZO)

Szeptember      - ovis néptánc kezdete (Hetei Katitól függ, felelős: Sz-T.K.)
                        - Kaméleon-olvasóklub 2013-14-es tanévre (Sz-T.K)
                        - Barátságos focimeccs (Sz. Á.)  
                         
Október           - Robotos kézműves nap (Sz-T.K)
- Filmklub tiniknek (Sz-T.K.)
- rajzpályázat hirdetése

November       - Útravaló Program előkészületei (Sz-T.K)
- Márton napi kézműves (Sz-T.K.)
- rajzpályázat átadó

December        - Útravaló Program átadó
- Karácsonyi kézműves (Sz-T.K.)
- esetleg karácsonyi bábszínház, anyagi helyzet függvényében

Folyamatos:     - Papírszínház az oviban (Sz-T.K)
                       

Kérem a megjelenteket, hogy szavazzanak.



3/2013. (II. 15.) számú közgyűlési határozat
A közgyűlés jelenlévő tagjai egyhangú határozattal kinyilvánítják szándékukat, hogy a 2013. évi programokat elsősorban a jelen közgyűlésen közösen elhatározott tervek szerint valósítják meg.

Sz-T.K.: Köszönöm szépen. Tárgyaljuk a 4. napirendi pontot, ami az egyesület 2013. évi költségvetése. Vélhetően idén a tagdíjakon, illetve magánszemély esetleges támogatásán túl csak az 1%-ok felajánlásából származó összeggel számolhatunk, de ennek összege megjósolhatatlan. A polgármesteri hivatal szóban jelezte, hogy a rajzversenyt támogatja egy szerény összeggel. A néptáncra idén az egyesület a szülők jelzése, illetve a rendszertelenség miatt nem szedünk pénzt. A költségvetés a következőkből gazdálkodhat:

Tervezett bevételek:

35.000 forint (idei tagdíj a már belépett rendes tagoktól)
20.000. forint pártolói tagdíj
Minimális, 5000 Ft / év bevétel a Rainbow – kereskedelmi rendszerrel (MLM) való együttműködésből.
cca. 30.000 forint az idén folyósított, tavalyi 1%.
Cca. 30.000 forint az év végén folyósítandó idei 1%

Összesen: 120.000. forint

Tervezett kiadások:

Rajzpályázat díjai: 10.000 forint
Gyermeknap költsége: 40.000 forint
Kézművesnapok költsége: 10.000 forint / alkalom, 50.000. forint
Foci-nap költsége: 5.000 forint
Bankköltség: 12.000 forint
Önkéntes utazási költségtérítése: cc.10.000 forint

Összesen 127.000. HUF

Ez minimális eltérés a két oldal között, hozzávetőleges értékek miatt év közben kalkulálható


Kérdem a jelenlevőket, hogy van-e észrevétel, hozzászólás?
(Nincs észrevétel.)
Kérem a jelenlevőket, hogy a felvázolt költségvetési javaslat elfogadásáról kézfeltartással döntsenek.

 4/2013. (II. 15.) számú közgyűlési határozat
A közgyűlés jelenlévő tagjai egyhangúlag meghozott  határozattal elfogadják az Egyesület elnök által javasolt költségvetési tervezetétét.


Sz-T.K.: Köszönöm szépen az aktív részvételt, a közgyűlést  2013. február  15-én 19.óra 20-kor berekesztem.

Lejegyezte: Boksayné Pap Emese, titkár, 2013. február 16-án, Ipolydamásdon


                                                                                             
Boksayné Pap Emese, titkár   

                                                                                                                                            

Szabó Áron                                                                            Gyatyel Erika

2013. február 16., szombat

A 2013. február 14-i elnökségi ülés jegyzőkönyve

JEGYZŐKÖNYV

A Talea Viridis Egyesület 2013. február 14-én, az egyesület székhelyén megtartott
elnökségi üléséről
Jelen vannak:

Gyatyel Erika                           elnökségi tag
Boksayné Pap Emese              titkár, elnökségi tag
dr. Szabó-Tasi Katalin             elnök

A jegyzőkönyvet vezeti Boksayné Pap Emese, titkár.

Az Elnökségi Ülést az elnök vezeti, kezdete 17. óra 15 perc


Sz-T.K.: Köszöntöm az egybegyűlteket a Talea Viridis Egyesület 2013. évi első elnökségi ülésén. Megállapítom, hogy valamennyi elnökségi tag megjelent, így az elnökség határozatképes. Első kérdés, hogy van-e valamilyen észrevétel a meghívóval, az abban foglaltakkal kapcsolatban, illetve, hogy szeretné-e bárki, hogy más napirendi pontunk is legyen.
Nincs észrevétel. Akkor kérem, hogy döntsünk az első napirendi pontban, amely a 2013.  évi tagdíjak megállapítása.
Van-e javaslat ezzel kapcsolatban?
Gy.E.: Szerintem ugyanannyi maradjon, mint tavaly, 2500 Forint.
B. P. E.: Egyetértek.
Sz-T.K.: Én is egyetértek. A pártoló tagok tagdíja?
Gy. E. az mennyi is?
Sz-T. K.: 20.000. forint.
Gy.E.: Szerintem az is maradjon.
B.P.E.: Szerintem is.
Sz-T. K.: Én is.  Kérem, szavazzunk.


1/2013. (II. 14.) Elnökségi Határozat
A Talea Egyesület 2013. évi rendes tagdíja 2500 forint – azaz kettőezer ötszáz forint –
, az éves pártolói tagdíj 20.000. forint – azaz húszezer – forint.

Sz-T. K.: A második napirendi pont a tavalyi évről az elnökségi beszámoló elkészítése. Ezt előkészítettem, kérlek, nézzétek át, és véleményezzétek.
(Olvasnak)
B.P.E.: Nekem rendben lévőnek tűnik.
Gy.E.: Nekem is.
Sz-T.K: akkor kérem, véglegesítsük az elnökség beszámolóját, és kérem szépen a jóváhagyásotokat, hogy a bemutatott vázlat alapján elkészítsem az elnökségi beszámolót, és aláírás után a holnapra összehívott közgyűlésnek bemutassam.


2/2013. (II. 14.) Elnökségi Határozat
A Talea Egyesület Elnöksége megbízza az elnököt, hogy a megtárgyalt vázlat alapján írásban készítse el az elnökségi beszámolót a 2012. évi tevékenységről, és azt bocsássa a Közgyűlés rendelkezésére.

Sz-T. K: A harmadik napirendi pont a közhasznúsági jelentés elkészítése. Ezt is előkészítettem Horváth Balázzsal együtt, aki a könyvelőnk. Lényegében a beszámoló tervezetének a pénzügyi adatokkal való összesítése. Kérlek, nézzétek meg, hogy így megfelelő-e.
(Olvasnak)
Gy.E. : Szerintem rendben van.
B.P.E.: Szerintem is igen, rendben.
Sz-T. K.: Köszönöm. Kérem, akkor szavazzunk.

3/20123. (II. 14.) Elnökségi Határozat
A Talea Egyesület Elnöksége az elnök által előkészített közhasznúsági jelentés tervezetét elfogadja, és megbízza az elnököt, hogy a szóbeli részt kiegészítve véglegesítse, és bocsássa azt a Közgyűlés rendelkezésére.

Sz-T. K: A negyedik, utolsó napirendi pont a 2013. évi tevékenység irányvonalainak meghatározása, programtervek megvitatása. A tavalyi tendenciához képest annyi a változás, hogy a 12-14 évesek közül sikerült jó kapcsolatot kialakítani 5-6 kislánnyal, akik a legutóbbi kézműves foglalkozáson nagyon jól szerepeltek. Ezért – fenntartva a tavalyi irányvonalat, hogy az óvodás-kisiskolás korosztálynak, illetve családoknak kínáljunk helyben elérhető kultúr- és sportprogramokat, az ifjúsági csapatnak szóló egyetlen eddig sikeres programunkat szeretném, ha erősítenénk, ez pedig a filmklub, illetve jó lenne, hogy egyre több program szervezésébe, bonyolításába be tudnánk vonni a lányokat. Ezt vállalhatónak tartjátok?
Gy.E..: Igen.
B.P.E.: Én is.
Sz-T.K: Köszönöm. Először is vázoljuk fel, hogy mi az, ami sikeres, és ezeket mindenképpen erősítsük. Az Útravaló Program, tehát az évben született, ovit kezdő, iskolát kezdő és felsőbe induló gyerekek könyvcsomaggal való köszöntése. Ezt eddig is én intéztem, viszonylag sok előkészítő munkával jár, és kapcsolatépítéssel, szívesen viszem tovább. Idén már nagyobb publicitást kapott, a falukarácsonyon volt az átadás, és a gyerekektől, szülőktől jövő visszajelzések is pozitívak. Ezt nagyon fontos lenne minél tovább megtartani. Szerencsére a minket stabilan támogató 3 kiadó jóvoltából ennek nagy az esélye. Az ovis néptánc újraindult, végül csak novembertől, és sokszor marad el óra, legtöbbször a tanárnő gyermekeinek betegsége miatt, de még így is rendszeresnek mondható. A lebonyolítást Ziman Andi, korábbi tagunk intézte és intézi most is, és havi fix díjat szedünk. Ez egyébként bevált, az 5 illetve némelyik hónapban 7 jelentkező stabilan jár, részt vesz a programon. A jövőre nézve el kellene gondolkodni az alsós néptáncon is, mert az első korosztály jövőre már iskolát kezd, kár lenne, ha emiatt kimaradnának. Jó lenne egy húsvéti és egy őszi kézművest a nagylányok bevonásával. Tavasszal és ősszel lehetne ismét madarászat, mert ezek bejöttek a gyerekeknek. Szeretném folytatni a Rainbow-partnerséget, ami egyrészt a minőségi gyerekkönyvek árusítását jelenti, de a Kaméleon-olvasóklubot is, a gyerekek szeretik, kitartóan csinálják. A valósághoz azonban az is hozzátartozok, hogy könyveket egyre kevesebben vesznek, érezhetően visszaesett a könyveladásunk. Ez nem baj, csak szomorú, mert egyrészt jelenti, hogy akinek korábban jutott, most nem jut erre pénz, másrészt kevesebb jó könyv jut el így a gyerekekhez. Az ovis madarászat támogatása egyszeri alkalom volt, és a 2012-13-as nevelési évre szólt, idén nincs rá szükség. Mivel azonos a gyerekösszetétel (vagy közel azonos) a programot legkorábban 2 év múlva érdemes megismételni.
Jó lenne erősíteni, hogy az oviba programokat vigyünk be, hiszen változatlanul van olyan kisgyerek, akit a hétvégi programokra nem hoznak el, vagy csak nem engedik el, pedig a szomszédban lakik. Ha a programot bevisszük az oviba, akkor ott eléri a gyermeket, és kaphat valami pluszt. Továbbra is szeretném, hogy havonta egyszer Papírszínház legyen bent. Ezzel kapcsolatban egyeztetek még az óvónővel. Májusban vagy szeptemberben szeretném, ha meg tudnánk valósítani egy-egy sportnapot, több helyszínnel, csapatokkal, feladatokkal. A tavalyi sikertelen próbálkozás azt mutatja, hogy külsősök bevonásával fog csak menni. Ezzel kapcsolatban kérlek, invitáljatok segítőket egy tematikus kaland-nap megvalósítására. Ahogyan már mondtam, a filmklub megérte, hogy még egy esélyt adjunk neki, ezt is folytatni szeretném.
Alakul egy együttműködés az AGE of HOPE Alapítvánnyal, áprilisban szakmai segítséget nyújtunk nekik egy tésai táborozás lebonyolításakor, illetve a kóspallagi Bíber Egyesülettel is nagyon jól alakul az együttműködés.
Gy.E..: Volt rajzpályázat, mesemondás. Azokat folytatjuk?
Sz-T. K: A mesemondó alkalomra senki nem jelentkezett. Szerintetek érdemes megpróbálni?
Gy.E.: Egy próbát megér. Akár a legkisebbeknek, akár a kisiskolásoknak. Hátha bátrabbak.
Sz-T.K.: A rajzpályázat sikeres volt, kettő is, és nagyon jó rajzok jöttek be.
B.P.E: Akkor azt ne adjuk fel.
Sz-T.K.: Rendben. Fontos még, hogy a nemsoká átadandó IKSZT házban jó lenne egy sarok, ahol tárulhatnánk a dolgainkat, játékokat, könyveket, kézműves cuccokat, ezzel kapcsolatban egyeztetni kell a polgármesterrel. Meg egyébként is általánosságban az IKSZT-ről. Felmerült, hogy lehetne esetleg sport (jóga) vagy táncfoglalkozást tartani ott,ha alkalmas a hely, és az nagyon nagy előrelépés lenne. Illetve, nagyon tetszett az ovisoknak a Télapó és Ezüstmackó bábelőadás. A környező ovik is érdeklődtek, csak rossz volt az időzítés. Ha jól rászervezünk, hívhatnánk egy nagyobb létszámot, és lehetne bábszínház ismét helyben. Szerintetek?
Gy.E.: De a közönséget előre leszervezve csak.
B.P.E.: Nem túl nagy falat ez?
Sz-T.K. Miután megvan a közönség, nem feltétlenül. Lássuk meg, hogy tavasszal milyen a kapacitás, és úgy véglegesítsük. Így rendben?
Gy.E.:Igen.
B.P.E.: Oké, rendben.
Sz-T.K.: Valami még, amiről beszélnünk kéne?
Gy.E.:Szerintem ez a sok ötlet pont elég feladat lesz.
B.P.E.: Nekem sincs újabb ötletem.
Sz-T.K.: Köszönöm szépen akkor a részvételeteket: mivel további napirendi pontunk nincs, az ülést 18. 55-kor berekesztem.



Lejegyezte: Boksayné Pap Emese, titkár, 2013. február 14-én, Ipolydamásdon

                                                                                                                                            
Boksayné Pap Emese, titkár                                                   Gyatyel Erika, elnökségi tag

                                                                                             

                                               dr.. Szabó-Tasi Katalin, elnök

2013. február 6., szerda

Ismét SZJA 1%


Kérünk mindenkit, hogy aki adója 1%-ával  is támogatni  szeretné az egyesület munkáját, az az adóbevalláskor a rendelkező nyilatkozatban  ezeket az adatokat tüntesse fel: 

Név: 

Talea Viridis - Ipolydamásd Gyermekeiért és Ifjúságáért Közhasznú Egyesület

vagy rövidített név: 

Talea Egyesület

adószám: 18016189-1-13


Köszönjük szépen!

2013. február 5., kedd

A farsangi kézműves foglalkozás fotói - 01.

Sokan eljöttek a vasárnapi kézműves foglalkozásra, ami nagyon jól sikerült! 

KÖSZÖNJÜK:

- a szülőknek, hogy elhozták a gyerekeket
- Fekete Timinek, Janik Szandinak, Mihály Kingának, Mrenna Barbinak, Precup Szandinak és Vörös Enikőnek az előkészületek során és a programon nyújtott segítségét (nélkületek nem sikerült volna, lányok, nagyon büszke vagyok rátok!) 
- Precup Sándornak és Alexnek a projektort és a rendelkezésre állást
- a helyi önkormányzatnak az ingyenes teremhasználatot
- Németh-Simon Zsanának a nyomtatást 
- Halmai-Ziman Andinak a nagyon finom mézet
- a Csimota könyvkiadónak a vetítési lehetőséget 
- Garai Andinak és Gellértnek a fotózást
- Gyatyel Erikának, aki folyamatos részvételével segíti a programok megvalósulását

ÉS

-a GYEREKEKNEK, hogy ügyesek voltatok, és jól éreztétek magatokat. Legközelebb is várunk! 



Misu hajtogat


Jankó is nagyon ügyes



majdnem kortárs segítés



Kinga Dorkának segít



és kész!



Boróka, a legfiatalabb résztvevő, és az apukája



pillanatkép, szorgos felnőttekkel, ügyes gyerekekkel


Torda hozta a szokásos formáját, telet ijeszt



Rettegj tél! Maszk, és überkúl körömlakk



Dorka és Bence huncutok. Balra a legeslegfiatalabb résztvevő.



Zsálya - katica




kalóz!


  


  

SZÉP!!!!


Gréti elf lett. Egy tünde!



Kiskirályfiak és kiskirálylányok kalácsot esznek, mézzel, kakaóval. 

Teli pocakkal megnéztük az állatkarnevált. (Bővebben: itt) Annyira tetszett a gyerekeknek, hogy kétszer vetítettük le, és másodszorra már ők olvasták!

Minden idei programunk ilyen jól sikerüljön!
Az ebben a bejegyzésben található képeket Garai Andi készítette