2013. december 22., vasárnap

Képek és beszámolóa 2013. évi Útravaló program könyvátadó Ünnepségéről

2013. december 20-án, a közösségi (falu) Karácsonyi ünnepen adhattuk át az idén született, ovit kezdő, iskolát kezdő és felső tagozatot kezdő gyerekeknek a harmadik éve futó, Útravaló Programunk ajándékcsomagjait. 
Tavaly a sok csomagot fotóztam le, idén nem mulasztottam el dokumentálni azt sem, hogy az egyes korosztályos csomagokban milyen könyvek voltak. Íme: 

1. az újszülöttek és csecsemők (illetve szüleik) kapták:


2. Az ovisok csomagjában ezek voltak: (Mirkó évek óta sláger, a Csúnya királyfi pedig az egyik legszebb mesekönyv a mai magyar könyvpiacon). A mostani ovisok között már van olyan, aki újszülöttként is kapott csomagot, kiskönyvtáruk egyre növekszik.


3. A kisiskolásokat kényeztettük, az ő csomagjukban négy könyv volt. Mégsem túlzás, hiszen az olvasóvá nevelésüknek az első osztály egy sorsdöntő időszaka!


4. A felsősök pedig nemcsak könyvet, hanem "zenét" is kaptak, mert a Csimota nagylelkűségének köszönhetően cd-mellékletes könyvet ajándékozhattunk nekik, nem is akármilyet!



Külön öröm volt számunkra, hogy  idén először a falu elöljárója, Rományik Ferenc polgármester úr személyesen adta át a gyerekeknek a könyveket. Sajnos, többen betegek voltak, de idővel mindenkihez eljutottak a csomagok. Őszintén reméljük, hogy mind a kicsik, mind a nagyok örömüket lelik a gyönyörű, szép és tartalmas kiadványok nézegetésében, olvasásában.  





Őszintén köszönjük a programot évek óta, kitartóan és meggyőződéssel támogató

Cerkabella Kiadónak

Csimota Kiadónak

Két Egér (alua.info) Kiadónak

és a Manó Könyvek Kiadónak a könyveket, és személy szerint Nyulas Ágnes, Tsík Sanya, Mészáros János és Pásztor-Csörgei Andrea áldozatkész munkáját és közreműködését!

2013. december 15., vasárnap

Képek a 2013. december 14-i karácsonyi, mézes-kézműves foglalkozásról

Nagyon készültünk az idei utolsó kézműves foglalkozásunka. Mindent, illetve majdnem mindent a méz jegyében terveztünk el. 
Egyetlen kivétel volt, a papíros asztal, ahol karácsonyi üdvözlőlapokat lehetett készíteni. Érdekes, hogy szinte kivétel nélkül mindenki ide telepedett le. Hiába, a gyerekek csupa meglepetés. 







És az elkészült darabok:








Egy másik asztalnál, szintén papírból lehetett mézeskalács alakú ajtó- és ablakdíszt készíteni. Azért itt is volt érdeklődő:




A tízórai nem mézeskalács, hanem mézes kalács volt - előttünk egy héttel volt mézeskalács sütős rendezvény, nem akartunk ismételni.

Akác- és hársmézet kóstoltak a gyerekek, néhányan a mézcsurgatóval is most találkoztak először.






Volt, aki kalács nélkül kérte a mézet :)




A foglalkozás második felében a méhviasszal és felhasználási lehetőségeivel ismerkedtünk. Készült karácsonyfadísz és gyertya is, rengeteg:





Külön öröm volt, hogy a nagyobb gyerekeket is meg tudtuk szólítani a programmal, és hogy láthatóan örömüket lelték a karácsonyi készülődésben.







Köszönjük, hogy eljöttetek, és köszönjük az IKSZT segítőkész munkatársainak, Kárpáti Ádámnak és Szabó Ildikónak nélkülözhetetlen segítségét!


2013. december 10., kedd

Mézes-kézműves december 14-én, szombaton az IKSZT-ben



Karácsonyi mézes-kézműves foglalkozást

tartunk 2013. december 14-én, szombaton, 9.30-tól 12.30 ig

az ipolydamásdi IKSZT épületében


Papírból készítünk mézeskalácsot formázó ablakdíszt és képeslapokat
Műanygból és papírból hópihéket
                                     
Tízóraira kakaós kalács lesz, akác- és hársmézzel, kakaóval, tejjel, vagy mézes teával.

Végül gyertyát és karácsonyfadíszt készíthettek méhviaszból

FONTOS!
Kérjük a szülőket, hogy 10 év alatti gyermekeiket a feladatok jellege miatt kísérjék el, és vegyenek részt velük a foglalkozáson. Kérjük, hogy valamennyi gyermekért jöjjenek el a foglalkozás végére. Köszönjük!

Kérjük, hogy aki tud, hozzon magával üres műanyag flakonokat, illetve mindenki hozzon zacskót, dobozt az elkészített tárgyaknak. 

Szeretettel várunk mindenkit!







2013. december 8., vasárnap

Képek az első "Damásdi Mesevár" foglalkozásról - 2013. december. 7.


A működését nemrég megkezdő IKSZT-vel való együttműködésünk egyre gyümölcsözőbb. 
Ez tette lehetővé, hogy az eddig méltatlanul, az egyes rendezvények végén "levezetésként" előadott papírszínházi meséket önálló foglalkozásként tárjuk a gyerekek elé. 

Ez egyrészt azért jó, mert ezekre a foglalkozásokra csak a "korosztályos", elsősorban ovis és kisiskolás gyerekek jönnek el, akik számára élvezetes és izgalmas a papírszínház, illetve a nagyobbaknak szóló meséket kifejezetten nagyoknak tudjuk meghirdetni.Másrészt a kiscsoportos, irányított foglalkozások során meghittebb az atmoszféra, bensőségesebb a hangulat. 

Ez persze a foglalkozásokat vezető Szabó Ildikónak is köszönhető, aki személyiségével, kisugárzásával és gyermek-centrikus hozzáállásával igazi MESEVÁR hangulatot teremtett. Az első foglalkozáson a Lássuk a medvét című papírszínház volt porondon,  a Szusi című pedig a ráadás. 


 Minden gyereknek egyéni köszöntés jár!


 A titok


 Lássuk a medvét!






 Finom tea is volt



A mese után pedig illatos házi gyurmából készültek a jegesmedvék, kis Szusik és korallok. 





A foglalkozás végén minden kis résztvevő kapott egy "igazgyöngyöt"



És a személyes búcsú